MIT TEGYEK, HA ITTASAN VEZETTEM?

A Btk. szerint, aki ittas állapotban közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A jelenleg hatályos Btk. szerint a járművezetéstől el kell tiltani azt, aki járművezetés ittas állapotban vagy járművezetés bódult állapotban bűncselekményt követ el. Az eltiltás tartama 1 hónaptól 10 évig terjed.

Amennyiben közúti igazoltatásnál, vagy közlekedési baleset okozásánál (az ellenőrzés ilyenkor kötelező) az alkoholszonda elszíneződik, eredménye tehát “pozítiv” és az alkoholteszter által mért érték alapján kimutatható az ittas vezetés – tehát büncselekmény gyanúja áll fenn – a vezetői engedélyt a rendőrség vonatkozó Kormány rendelet alapján a helyszínen elveszi. Amennyiben a mért értékeket az intézkedés alá vont vezető vitatja, úgy őt a rendőrség vér- és vizeletminta vételre kötelezi. Ha vizeletminta produkálása nem lehetséges, a rendőrség kétszeri vérvételt alkalmaz.

A fenti esetben az adott vezető ellen büntetőeljárás indul, a büntetőjogi felelősségről és a büntetésről az elkövetés helye szerint illetékes helyi bíróság dönt. Az alkalmazott büntetés kiszabása szempontjából nagyon komoly jelentősége van az elkövetés körülményeinek, az elkövető személyi körülményeinek (kiskorú eltartott, munkakör, tartozás stb.), a büntetelen előéletnek, a védekezés – mint büntetőeljárási alapjog – tehát elengedhetetlenül szükséges.

Abban az esetben, amennyiben az elkövető ittasan okozott közúti balesetet, úgy az ittas vezetés minősített esete állhat fenn. Ekkor a büntetési tételek az alábbiak szerint alakulnak: A büntetés bűntett miatt a.) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést, b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált, d) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz. A b) pontban írt esetben, ha az elkövetőnek nincs védője, a rendőrség számára védőt rendel ki.

Irodánk a fenti büntetőeljárásokban ellátja a terheltek képviseletét. A büntetőjogi védelem azt jelenti, hogy ügyfelünket kioktatjuk jogairól és közösen kidolgozzuk azt a védekezési stratégiát, ami az adott ügyben a legcélszerűbb. A védekezés minden esetben más, így egy hiteles alkoholmérő berendezéssel, vagy szakértői véleménnyel bizonyított ittas vezetés esetén a védekezés nem arról szól, hogy a védelem az ártatlanságot kívánja bizonyítani. Ilyen esetben az a cél, hogy a legenyhébb, de még indokolt és arányos büntetést szabja ki a bíróság. Más esetben pl. baleset okozásánál szakértői bizonyítás, tanúk meghallgatása válik szükségessé, a tényállás tehát nem biztos, hogy már az elején fekete-fehér. Ügyvédi irodánk tehát az adott ügy és az adott ügyfél mellett alakítja ki a védekezést, amely védekezést a védencünkkel közösen viszünk végig a büntetőeljárásban.

EGYÉB KÖZLEKEDÉSI BŰNCSELEKMÉNYEK:

  • A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény
  • Vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése
  • Közúti veszélyeztetés
  • Járművezetés tiltott átengedése
  • Cserbenhagyás
  • Segítségnyújtás elmulasztása (Btk. elhelyezkedését illetően nem közlekedési bűncselekmény)
 

Ezt a honlapot a Komárom-Esztergom Megyei Ügyvédi Kamarában bejegyzett dr. Sándor Bernadette Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.

Adatkezelési Tájékoztató