MIT TEGYEK, HA KÖZÚTI BALESETET OKOZTAM?

Amennyiben Ön a fenti mondatot fogalmazta meg, úgy Ön (vagy hozzátartozója) vélhetően baleset részese volt és akár épp Ön (vagy hozzátartozója) a baleset okozója. Büntetőjogi szempontból a közlekedési baleset okozásánál egy szándékos KRESZ szabályszegés áll fenn (gyorshajtás, elsőbbség meg nem adása, szabálytalan kanyarodás, szabálytalan előzés stb.), aminek eredménye súlyos sérülés okozása. Természetesen a súlyos sérülés okozása vonatkozásában az elkövetőt gondatlanság terheli, a szabályok megszegése a szándékos. A baleset elemzése, a felelősség vizsgálata összetett folyamat ezért célszerű már a baleset után közvetlenül szakember igénybevétele. A rendőrségi helyszíneléssel a folyamat megindul, így már ez a pont kiemelt része az büntetőeljárásnak. Már itt javasoljuk, hogy a helyszínről, járművekről a baleset után közvetlenül készítsen fényképeket. Lehetőség szerint minél több fényképet, minél több perspektívából.

Ügyvédi irodánk a személyes konzultáció keretében az Ön által előadottak alapján, az iratok (pl.: baleseti helyszíni jegyzőkönyv), és fényképek megvizsgálása után felvázolja Önnek az eljárás rendszerét, a felelősség kérdését és közösen megtaláljuk a védekezés koncepcióját. A büntetőjogi felelősség kérdése nem fekete-fehér, sokszor szakértői vélemény(ek) nélkül nem is lehet abban állást foglalni. Irodánk igazságügyi baleset elemző szakértővel és orvos szakértővel áll kapcsolatban. Irodánk az ország teljes területén – kiemelten Komárom-Esztergom Megyében – a teljes büntetőeljárásban, a nyomozati szaktól a bírósági tárgyalási szakig, az eljárás minden mozzanatában Ön mellett áll, minden kihallgatáson és tárgyaláson részt veszünk Ön mellett.

 

Ezt a honlapot a Komárom-Esztergom Megyei Ügyvédi Kamarában bejegyzett dr. Sándor Bernadette Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.

Adatkezelési Tájékoztató